Poszt-Office

A Modern Újlipótváros oldal története: Augusztus 7-től november 30-ig, vagyis kb. 120 nap alatt lett 274 feliratkozó. 60 napon 102 bejegyzés, 81 kép, kb. 36 link, bő 69.000 karakter, egy Google térkép, rajta 57 épület, és azok híres lakóinak adataival. December 1. után, mivel kiderült, mégsem lesz könyv, abbahagytam. De a lájkolók száma folyamatosan emelkedett. December 1-től január 14-ig volt 5 kép és egy jegyzet.

Először muszáj volt megosztani Radnóti Kovács Margitról szóló naplórészletét, mert már rég összeraktam karácsonyi ráhangolódásként. Másodszor egy új évi jókívánságot is, amit 15-en szerettek. Ettől persze meglágyult a szívem... És jött egy bejegyzés a Fortepan újdonságai közt talált képről. És a magas lájk szám folytatódott. Így feltettem egy ritka képet az egyetemista Radnótiról.

A jegyzet pedig egy meg nem értett cikk volt, amit a megbízó lapjába írtam. A kiadott téma a belsőépítészet volt, hiába mondtam, hogy nincs elérhető anyag róla, illetve ahhoz, hogy valamit is találjak komoly (és megfizetett) kutatás kell. Végül egy érdekes írás lett mégis, mert egymás mellé tettem egy, az építészettörténetben elismert forrást és egy korabeli, háziasszonyoknak készült kalauzt. Sajnos nekik nem jött le, hogy a két szöveg párhuzamosságai milyen művészettörténeti közhelyeket döntögetnek, de az olvasóktól kapott 11 lájkot.

Végül ma már 334 feliratkozó volt, a "300-as" nap bejegyzéseit 48-an, illetve 93-an lájkolták, + a megosztások.

Felvet ez sok kérdést. De biztos, hogy nem az a konklúzió, hogy a kultúra és a rendes munka kukába való. Példák (Pl. a Nyáry Krisztián történet) igazolják a Facebookon is, hogy kereslet van rá. Siránkozni, még ha könnyebb is, szerintem a konkrét éhenhalásig (ami azért közelít) fölösleges. Viszont azt kitalálni, hogy miként lehet ezt értelmesen használni (pláne megélhetőssé tenni) kihívás. (A kép forrása: Litera)

Adott egy kicsit bonyolult család egy Pécs melletti falu parasztházában 4 gyerekkel és egy csomó kecskével. Szappanokat és sajtot gyártanak, de télen ugye csak szappan van, mert a kecskék nem tejelnek. Volt ugyan egy FB oldaluk, összesen 3 képpel és pár adattal, plusz a barátok lájkjaiból összejött 16. Elvállalom-e? Persze, éljenek a kihívások, pörgessük fel, legyen 2 hónap alatt 200 követő, mert az klassz! Adott a kecsketejes szappan, ami tényleg nem szárítja a bőrt, és mint natúr-kozmetikum divatos is. Lehet írni gyógynövényekről, illóolajokról, meg a többiről, ami majd menet közben úgyis eszembe jut, mert a dolgok hozzák egymást. Eddig pontosan két hét telt el. A követők száma megnégyszereződött. Volt 28 bejegyzésem, amiből 24 volt kép infókkal, és minden bejegyzés több volt, mint egy-kép-egy-mondat. Volt 3 zenés vagy mesés link, 2 Csukás István idézet a Csicsóka és  moszkítók-ból, szövegek illóolajokról és gyógyhatásokról, voltak programajánlók és körkérdés. A brand hamar kész volt, amikor kiderült, hogy a kecsketartás mellett nemezelést is tanítanak. Kedves emberek, kecskék, kis kert, természetes anyagok és ételek, kézművesség. Csupa szép és fontos és eladható dolog.

Aztán ma kiderült, hogy a szél teleszórta a padlásukat hóval, vastagon betemetve az ott tárolt holmit, gyapjút, nemezeket, egy iparművész eddigi életművét. A kicsi gyerekek és a kaparás a megélhetésért minden időt elvisz, nem jutnak hozzá, hogy mentsék, ami menthető. Az első gondolatom a segítés volt. És nem pont ebben a legjobb a FB? De! Láttam már, ahogyan vadidegenek egy álló napig uszadékfákat szedtek, hogy tüzelője legyen egy rászoruló öreg házaspárnak. Biciklik és kulcsok kerülnek elő, mert ez így természetes. Mert az ember igenis szeret segíteni. Mert egyszerűen ez az az állatfaj, amelyik képes a saját érdekét is háttérbe szorítva a fajtársaiért tenni, ahogy azt Csányi Vilmos is megírta az Emberi természet c. könyvében. Feltettem tehát pár képet a padlásról egy mondat és egy telefonszám kíséretében. Amit az oldal tulajdonosa 2 óra múlva törölt azért, mert szerinte ez nem illik abba a pozitív képbe, amit magukról sugározni szeretnének. Tanult ő marketing-pszichológiát, és hát ugye, ez rossz image, káros.

Valóban igaza lenne? Vagyis tényleg ellentétes lenne ez a szitu azzal az idilli képpel, aminek a kialakítását én is szerettem volna? Ugyan! Részben, mivel a mai magyar valóságba teljesen beleillik egy ilyen eset. Ahogyan az is, hogy kéretlenül is lehet segítséget adni, és nem kínos azt elfogadni. Sőt az is, hogy ezek után fel kell és  lehet állni. Ráadásul mindazok szemében, akik ezt követik, csak annál szebbnek és többnek látszik, ami utána épül belőle. Arról már nem is beszélve, hogy akik eljönni nem tudtak volna, azok esetleg vásárlással segítenek. Hisz mindez éppenséggel karácsony előtt két héttel történt. Vagyis a merő jószándék még az eladást is megnövelhette volna. Nyilván, ha idegen a megbízóm, egyeztetek velük a tervemről. Ám az, hogy ismerőseim voltak a kárvallottak, és az oldal olvasóinak jelentős része még a kétlépcsős ismeretségi körön belül volt, az egésznek valami naiv meglepetés szándék-, és baráti összefogás-jelleget is adott.

Nincs bennem egy szemernyi cinizmus sem, amikor azt mondom, hogy ha ezt sikerül végig csinálni, akkor remekül ki lehetett volna használni a közösségi média minden jó tulajdonságát önzetlen segítségnyújtásra, közösségépítésre, de brand-alakításra és még az eladás fellendítésére is. Nem így történt.

Sokféle a hó is. (Két napja nem hajlandó képet vagy videót beilleszteni, szóval így linkelem milyen, ha piros, meleg, csípős hó esik.)

Újabb cikket olvastam a FB posztokról a Be Social oldalon, ami szerint szerdán menjünk szabadságra, és véletlen se hagyjuk ki a vasárnapot. (A Poszt-nap-ban már agyaltam a Facebooktippek egy bejegyzésének privát tapasztalatairól.) Ahhoz képest a Be Social cikke egy kicsit közelebb járt az általam tapasztaltakhoz, vagyis, hogy az emberek akkor töltenek több időt a FB előtt, amikor a szabadidejük is több...

Mégsem az ideális nap, hanem más dolog érdekelt ezeknek a híreknek a kapcsán. Mégpedig az, hogy bár mindkét általam idézett cikk ugyanarra a Buddy Media felmérésre hivatkozik, hogy lehet, hogy helyenként más eredményt olvasnak ki belőle? Egész pontosan: akkor most valójában mi is van abban a felmérésben?

A Facebooktippek cikke egy Mashable írást fordít lera hivatkozik, mint ami a Buddy Media kutatását alapul véve ajánlja a csütörtököt és pénteket aktív napnak. A megadott hivatkozás 5. pontja foglalkozik a bejegyzésre legalkalmasabb nappal, és ott irányít el egy másik Mascahble cikkre, ahol végre már megvan a felmérés linkje. Amiben - hűha - egy szó sincs szerdáról, csütörtökről, vagy péntekről. Talán, talán az ott belinkelt szövegben lehet valami, de az az oldal sajnos nem elérhető...

A Be Social egy másik Mashable cikket fordítre alapoz. De ebben legalább egy lépéssel hamarabb jutunk el a Buddy Media felméréséhez. Annak közvetlenül elérhető verziójában viszont egy hang sincs posztolásra ideális napról.

A kérdésemre a választ a regisztrálás után ingyenesen letölthető anyag adta meg. Abban terméktípusokra és szolgáltatásokra lebontva láthatjuk, hogy mikorra érdemes időzíteni a bejegyzéseinket. Vagyis van célközönség, amelyik csütörtökön és pénteken aktívabb, van amelyik vasárnap, a szerda pedig hol ilyen, hol olyan. Az eredeti kérdésemre tehát megvan a válasz: van, aki kicsit figyelmesebben olvas, van, aki kevésbé. Viszont a hosszas keresgélés fura kérdést vetett fel: Most már érdekelne, hogy miért ilyen körülményes eljutni még ezekről a (különben tényleg jobb) Social Media oldalakról is a mindenki számára hasznos (és közérthető ábrákkal illusztrált, egyszerű szöveges részekkel megvilágított) eredeti infóhoz? Ha ezek az oldalak is csak többszörösen átírtan és fordítgatva, módosítgatva hozzák a lényegi felmérések adatait, akkor  mi van a kisebbekkel? Sejti valaki, hogy (és most nagyon erősen koncentrálok, hogy ne sikerüljön elképzelni, azt, hogy) a rengeteg önjelölt szakértő blogjában lévő bejegyzések vajon hányszor megrágva és visszatermelve tartalmazzák azt a bizonyos sárgarépát?

Konklúzió: Sok a barátságos  írás, amik elsőre egyszerűségük miatt vonzóak és követhetőek, főleg, ha a bizonytalan felhasználónak sem tudása, sem bátorsága nincs az egészhez. De legalább olyan messze van az ezzel foglalkozó blogok nagy többsége - minden hasznosságuk mellett is - a pontosságtól, mint ez a szimpatikus macska a halkonzervjétől...

(Fotó: Fortepan)

A már idézett Facebooktippek bejegyzésben azt is olvastam, hogy a "Facebook kutatások kimutatták, hogy a 100-250 karakter (vagyis 1 vagy 2 sor) hosszúságú szövegek 60%-al több lájkot, kommentet és megosztást érnek el, mint a 250 karakternél hosszabb írások". És ennek érdekében jól tesszük, ha még az URL-t is töröljük inkább.

Csakhogy, ha mindez általános érvényű  igazság lenne, akkor Nyáry Krisztiánnak biztosan nem lenne ma 17.270 feliratkozója. Persze lehet azt mondani, hogy amit ő csinál, az gyakorlatilag egy FB-on vezetett blog. Meg azt is, hogy semmit sem akar eladni vele. Csakhogy ehhez képest ő bármit posztol, több száz like-ot kap, és a még meg sem jelent könyve a rukkolán (amelyik egy másik posztot is kap majd) 264 happolással a kiemeltek közt van. Akkor mégis hogy van ez?

Persze, hogy az én oldalamon is a Richter Gedeon, a  Fischer Annie, a Bulla Elma vagy a Radnóti és Kellér Dezső bejegyzések kapták a legtöbb figyelmet, amelyek hosszúak voltak. Igaz, van kivétel, mint Deák Bamba sztorija, amelyik hosszú volt, de nem volt népszerű, és a borús Pannónia utca látképe, ami csak 102 karakter és egy kép volt, de mégis sokan szerették. Gyaníthatnék egy kiszámíthatatlan FB logaritmust, ami miatt az előbbi megtekintettsége eleve nagyon alacsony, míg az utóbbié érthetetlenül magas volt? Khm, khm, ugyan... De azt semmiképpen sem gondolom, hogy az utóbbinál a karakterszám lett volna a döntő, mert akkor még jó pár poszt megérdemelte volna ugyanazt a státuszt.

Maradjunk tehát annyiban, hogy csak óvatos fenntartásokkal hiszem el, hogy a bejegyzések hosszúsága ilyen mértékig befolyásolná a népszerűséget. A különvéleményem pedig titkon tovább körvonalazódik a talány megfejtéséről.

(A vidám fotó szokás szerint a Fortepan oldaláról való.)

Ma olvastam a Facebooktippek oldal egy bejegyzésében, hogy a "Buddy Media kutatóközpont szerint csütörtökön és pénteken akár 18%-al magasabb lehet a posztok iránti érdeklődés, mint a hét más napjain". Vagyok olyan szkeptikus és agyas, hogy leellenőrizzek - már csak a saját érdekemben is - egy ilyen állítást, így összeállítottam egy statisztikát a saját oldalam adataiból.

A végeredmény: Ha a virality indexet néztem, akkor a 10% fölötti értékeknek csak 28 %-át posztoltam csütörtökön vagy pénteken. A teljes nézettségi számok közül a kimagaslóakból egyetlen egy sem esett az említett napokra. Ezután kiszámoltam, hogy mi van akkor, ha azt nézem, hogy az egyes bejegyzéseket megnézők közül hány százalékuknak  tetszett az adott bejegyzés? Itt pedig azt találtam, hogy a nagyobb értékeknek itt is csak egy harmada szólt csütörtöki, vagy pénteki bejegyzésnek...

Nem ez az első olyan tapasztalatom, ami ellentmond a marketing gyorstalpalók "aranyigazságainak". Érdekes lesz sorra venni, hogy hol tévednek az általánosító megjegyzések az én adott terepemen.

Vagyis ha a címbeli kérdésre választ akarunk adni, nem árt óvatosnak lenni, legyen bármilyen tekintélyes is a megmondó. A klippel ellentétben viszont érteni vélem, hogy miért működnek egy alapvetően kulturális profilú oldalon máshogy a dolgok, de erről majd máskor.

Ez az a poszt és téma, amit tökéletesen nem értek. Az Újlipótvárosban élt Deák Bamba Ferenc focista, aki máig Guinness rekorder gólkirály, adva voltak a családias részletek is a kedvenc ételeivel és az érdekes élet anekdotákkal, a dolog mégsem működött. Azt gondoltam a Richter - Fischer életrajzocskák után Deák Ferenc élete tovább fogja növelni az oldal nézettségét. De nem így történt. Pedig felvezettem "egy kép, egy mondat"-tal, A képen egy akrobatikus gólpassz, a szöveg szinte csak: JÖN, JÖN, JÖN. Utána egy részlet a vele készült interjúból, ahol az illusztráción két bepólyált fejű focista volt. S csak ezek után tettem fel a róla szóló írást. A képen ő a háttérben, elől Brezsnyev és Kádár. Mert a csattanó az hogy hiába volt a gólkirályság, az aranycsapatba nem került be, a londoni 6:3-as meccsen nem játszhatott. Egy részeg balhé után az FTC-ből a Dózsába, onnan pedig Kádár testőrségébe került.

Történész szemmel gyönyörű történet, mégsem látták, kedvelték annyian, mint pl. egy szimpla képet. Később újra próbálkoztam, és egy youtube bejátszást tettem fel egy góljával. Akkor pontosan ugyanaz játszódott le, mint a vele kapcsolatos korábbi bejegyzésekkel. Lehetséges lenne, hogy az olvasóimat hidegen hagyják a sporttörténeti bejegyzések? Inkább ez, mint hogy összeesküvés elméletek gyártásába kezdjek...

Csak idő kérdése, hogy megjelenjen a kellemetlenkedő hozzászóló. De kérdés, hogy bele kell menni az általuk diktált stílusba, részletekbe?

Két hét is beletelt, mire feltűnt az első a Modern Újlipótváros oldalon, de végül sikerült odatévednie az oldalamra. A kép egy szórakozó társaságot ábrázolt a Margit-szigeten 1940-43-ból, s a rettentően művelt (ezek a legjobb szavak erre) hozzászólóm megjegyezte, hogy "Milyen békés kép kit üldöztek?" Ez volt az első alkalom, amikor megkérdeztem a megbízómat, hogy moderáljam-e ezt a kommentet. Őt ez, és az egész antiszemitizmus hidegen hagyja, így azt mondta, nyugodtan fent maradhat. Végül leginkább amiatt hagytam az egészet, mert szerencsére az oldal olvasói sem törődtek vele, s azóta nem történt hasonló.

A második típusú kellemetlenkedés az, amikor a kép vagy szöveg jelentéktelen részletébe kötnek bele. Ezt lehetetlen kivédni, hiszen ez a mindenhez értők országa. Az egyetlen megoldás, ha az ember pontosan tudja, hogy mit tesz ki az oldalára, és miket ír. Ilyen esetekben is meg lehet köszönni, hogy figyelmeztetett az adott hozzászóló a poszt félreérthetőségre, de azt nem szabad hagyni, hogy tekintély rombolásig, pláne személyeskedésig fajuljanak el a dolgok. Szerencsére velem egyikre nem került sor. Huzakodtak velem egy épületfotóról, egy utcanévről, de sokra ne jutottak, mert a lehető legszárazabb és pontosabb tudós stílusban magyaráztam el, hogy a képen miért az az épület van, amiről én írok, és miért nem az, amit ő állít. Idővel kiismerhetőek, hogy kik teszik ezt. Az adatlapjuk alapján pedig az is, hogy miért. Ezen az oldalon vannak szenvedélyes (amatőr) helytörténészek, akiket hagyni kell érvényesülni, mert sok esetben hozzászólásaikban meg tudják szólítani a többi blogolvasót. És hagyni kell leiratkozni is azokat, akiket ennyire megviselt kötözködésük leszerelése.

Ez volt az az 1940-43-as fotó - szintén a Fortepantól.

Egy mondat, egy kép egy augusztus huszadikai vízi felvonulásról. 25 like, 11 megosztás. Ezt a reggeli bejegyzést még kettő követte a nap folyamán. Mindkettő filmhíradó részlet volt, amelyen vízi parádék felvételei voltak. És bár nézettségük és kedveltségük is megfelelt, nem volt olyan kiugró, mint azé a képpé. Mindkét bejegyzés az evezős sportról szólt, volt benne Széchenyi és Béla nevű hajó, de a nő evezős sport fejlődése is. Mégsem.

Természetesen egy bejegyzés nézettségét meghatározza az, hogy mely napszakban kerül ki, ahogyan arra is nagyobb esély van, hogy egy lusta hétvégén, vagy ünnepnapon több időt töltenek az emberek a neten. Az egy kép - egy mondat talányával fogok még kísérletezni. Mert az is érdekel, hogy megváltoztatja-e az eredményeket a téma. Le lehet-e vonni azt a következtetést, hogy ezt az olvasótábort a sport nem érdekli annyira? Más lesz-e a népszerűség, ha portré kerül ki, vagy éppen a szokásos gyerek-kutya kombináció érvényes itt is?

Ez egy másik (és őszintén szólva annál a kedveltnél sokkal jobb) kép a Fortepan gyűjteményéből, 1955 tájáról.

Ma 50 napos a Modern Újlipótváros Facebook oldal. 217-en kedvelik, naponta 2-3-mal szaporodik a kedvelők száma, ha népszerű történetet vagy képet teszek fel, akkor akár 10-15-tel is. Pénteken Takács Marika szilveszteri képével köszöntöttem a 199. és 200. kedvelőt, s ez a gesztus szerdáig 18 újabb követőt hozott. Más oldalak ilyen létszámhatárvonal átlépéskor ajándékot ígérnek a megosztásért. Ezt én sosem szerettem, mert ellenőrizhetetlen a dolog, és mindig csalódást okoz a többségnek. A megemelt pezsgős pohár gesztusa most pont elég volt. Meglepő, de jó.

Egyre erősebb bennem az a benyomás, hogy mindez azért van, mert az emberek szeretik az udvarias gesztusokat. Szeretik azt is, ha olyan emlékeket szólítunk meg bennük, amit meg is oszthatnak másokkal. Tegnap hosszas társalgás indult el egy látogató által feltöltött kép kapcsán, hogy abban a házban vajon kihez is ment anno buliba, és hogy találkozhatott-e a kép feltöltője és a hozzászóló? S mindez azért, mert előző nap, az első bejövő privát képet megosztottam és megköszöntem, finoman nógatva a többieket is. Másnap ott volt több kép is, és egy blog linkje, na meg a beszélgetés...

Augusztus 19-én írtam a szintén újlipótvárosi Fischer Annie-ról. Csillogó tehetség, izgalmas élet, sok apró-cseprő anekdota. Valószínűleg ezek okozhatták azt, hogy az előző nap megkezdődött népszerűsödés újabb lendületet vett. Igaz a szöveg minden eddiginél hosszabb volt, de bővelkedett meghökkentő részletekben, és a sokak által ismert szocializmusnak is megmutatta egy-két ismeretlen - a kiváltságosaknak járó - részletét.

Örülök, hogy ez a máig legnépszerűbb bejegyzésem. És elsősorban azért, mert tele volt a téma és a következményei is izgalommal, mert művelődés-  és társadalomtörténész szemmel is összetett volt, s azért is, mert a közösségi oldal építése szempontjából is tanulságos volt. 986-an látták, 54-en megosztották, 59 like-ot és 10 hozzászólást kapott. A megosztásokat is megosztották, és azok hozzászólásai is pozitívok voltak. Egy téma, amivel kapcsolatban nem volt kötözködés. Ami így visszanézve külön szép. Huh...

Ezt a hozzászólást felvezettem Tóth Aladár - Fischer Annie férjének - és levezettem Fischer Annie egy-egy Nyugatban  megjelent szövegével, illetve zenedarabokkal. Egyik népszerűsége sem közelítette meg az életrajzi szövegéét. De hogy valóban elég lenne egy jól megválasztott kép, és egy érdekes szöveg? Nem, de sokat számít.

A fotó itt is a Fortepan gyűjteményéből való, rajta a horgászó Fischer Annie 1963-65-ből.