Csak idő kérdése, hogy megjelenjen a kellemetlenkedő hozzászóló. De kérdés, hogy bele kell menni az általuk diktált stílusba, részletekbe?
Két hét is beletelt, mire feltűnt az első a Modern Újlipótváros oldalon, de végül sikerült odatévednie az oldalamra. A kép egy szórakozó társaságot ábrázolt a Margit-szigeten 1940-43-ból, s a rettentően művelt (ezek a legjobb szavak erre) hozzászólóm megjegyezte, hogy "Milyen békés kép kit üldöztek?" Ez volt az első alkalom, amikor megkérdeztem a megbízómat, hogy moderáljam-e ezt a kommentet. Őt ez, és az egész antiszemitizmus hidegen hagyja, így azt mondta, nyugodtan fent maradhat. Végül leginkább amiatt hagytam az egészet, mert szerencsére az oldal olvasói sem törődtek vele, s azóta nem történt hasonló.
A második típusú kellemetlenkedés az, amikor a kép vagy szöveg jelentéktelen részletébe kötnek bele. Ezt lehetetlen kivédni, hiszen ez a mindenhez értők országa. Az egyetlen megoldás, ha az ember pontosan tudja, hogy mit tesz ki az oldalára, és miket ír. Ilyen esetekben is meg lehet köszönni, hogy figyelmeztetett az adott hozzászóló a poszt félreérthetőségre, de azt nem szabad hagyni, hogy tekintély rombolásig, pláne személyeskedésig fajuljanak el a dolgok. Szerencsére velem egyikre nem került sor. Huzakodtak velem egy épületfotóról, egy utcanévről, de sokra ne jutottak, mert a lehető legszárazabb és pontosabb tudós stílusban magyaráztam el, hogy a képen miért az az épület van, amiről én írok, és miért nem az, amit ő állít. Idővel kiismerhetőek, hogy kik teszik ezt. Az adatlapjuk alapján pedig az is, hogy miért. Ezen az oldalon vannak szenvedélyes (amatőr) helytörténészek, akiket hagyni kell érvényesülni, mert sok esetben hozzászólásaikban meg tudják szólítani a többi blogolvasót. És hagyni kell leiratkozni is azokat, akiket ennyire megviselt kötözködésük leszerelése.
Ez volt az az 1940-43-as fotó - szintén a Fortepantól.
